Tartalom

Te vagy a világ…


Te vagy a világ, a föld veled forog.
A nap addig ragyog, míg rád mosolyog.
A hold addig nő, még benned érik.
S csak te vagy az, ki igazán égre fénylik.
Te vagy az egyedüli, a pótolhatatlan,
Minden egyéb csak van, számolatlan.
A csillagok neked ragyognak,
A vizek veled együtt csillognak.
A fellegek is rád ontanak havat,
Semmit sem ér, ha te nem vagy.
A szél sem fú, nem röppen a hajad,
Minden, minden hidd el, érted van:
Mindaddig, míg e földön élted van.
Érted bontanak rügyet a fák,
S érted alélnak, ha elfáradnak.
Neked virul az egész határ...
Ha már nem vagy, nincs virág,
Veled együtt meghal a világ.


Vissza a lap tetejére



Születésnap


Évekkel ezelőtt egy ilyen napon akartam
A nagyvilág legboldogabb asszonya lenni,
S ma csak elfeledni szeretném a rosszat,
Életem démonát, útját messze elkerülni.
Rég volt, mégis mintha csak most lenne,
Hogy jobban tudtam szeretni valaki mást,
Mint azt, ki engem joggal megérdemelne,
Pedig igazán tisztelhettük volna egymást…
Érzéseim felemásan kavarognak bennem,
Hisz kit egykor hűn szerettem, elfeledtem.
Ha van valami, ami megmaradhat belőle,
Azt ma reggel álmomban megérinthettem.
Egyszer átéltem, nem kell többé kérnem,
Mára már úgy érzem, igazán révbe értem.
Csapkodhatnak ezentúl viharok felettem,
Verdeshetik testem hűs szelek, feléledtem.
Semmilyen ábrándnak többé nem engedek,
Hisz az egyedüli érték ma már csak az élet.
Megéreztem a jót, de benne volt a gonosz,
Lelkemben drága kincs, értékeket hordoz.
Boldog születésnapot kívánok, édes álom,
Ki megszülethettél újra ezen a világon.
Messze mentem, többé soha nem várom:
Járja köreit egyedül, ahogy azt kívánom.


Vissza a lap tetejére



Őrzöm a Napot


Szemembe süt, a lemenő Nap sugara,
Lágy szellő suhintja a Hold jármát…
Ott, hol még látszik a narancs mosolya,
Homályos sötétség lesz rajta úrrá.

Pillám beleremeg, szelíden kitárulkozik,
Megcsillan csalfán alant, szemem ékköve:
Hisz semmi sem az, mint aminek látszik,
De az enyém, és ez lelkemnek gyönyöre.

Hová sietsz, merre szaladsz te drága lény,
Ki oly melegen tartottál egész nap engemet,
Maradj kicsit még, ne vedd el máris a fényt,
Hisz a sötét ég, meg fogja bántani lelkemet.

Elengedtelek, drága ifjúságom, el kellett…
Mert mind elhagytak azok, akiket szerettem.
Látni, érezni a friss illatukat, hinni bennük…
Nem bölcs, eldobtam hát utolsó reményem.

S most szemem lesütve várom az alkonyt,
Szégyellni valóm nem maradt semmi sem.
Akikért aggódtam, már felnőttek, nagyok,
Itt őrzöm a Napot, hogy ne ölje meg az éjjel.


Vissza a lap tetejére



Vadrózsa


Életem, akár a vadrózsáé,
Terem a mesében virágot.
A valóságban töviskoszorúval
Font körbe egy áldott homlokot.
S mégis, e vad természet adta
A legcsodásabb tavaszt, mit adhatott,
S bár már csak ritkábban nyílnak a virágok,
És a vadrózsa színe is jócskán elkopott,
Mégis él bennem és látom azt a világot,
Amikor az még csak nekem nyitott.


Vissza a lap tetejére



Szeressetek


Emberi törvény, mit véghez nem vihet,
Hát olyan leszek, szeressetek emberek!
S ha majd alkottam már nektek eleget,
S kiégni látszik belőlem a szeretet,
Akkor se felejtsetek el, szeressetek…
Mert értetek vagyok, értetek kelek,
S csak azért fekszek, hogy megpihenjek:
Emberi törvény, mit véghez nem vihet,
Hát olyan leszek, csak szeressetek engemet.


Vissza a lap tetejére



Valami végleg


Ma valami végleg meghalt,
Elmúlt a tél, magával vitte a lelkem.
Valami évek óta nagyon fájt már,
S ma odalett, egyetlen percben.

Pedig egyszerű napra ébredtem,
Azt hittem, olyan, akár a tegnap:
De szívem duruzsolta a veszélyt,
Nem akartam, nagyon nem akartam:

Mégis elérkezett, eljött a vég.
Csak hát, aminek ma lett vége,
Az jelentette rövidke életem,
Ami nem tér vissza, elment örökre.

Elhagyott, elment, elvitte más,
És nem néz vissza soha már:
Ma múlt el igazán a tél,
S vele együtt, meghalt a nyár.


Vissza a lap tetejére



Születésnapomra


Ismét eltelt egy év,
S én öregebb lettem.
Ismét eltelt egy év,
És nem érzékeltem
Semmit sem, mert
A boldogság elkerült,
Újra elhagyott engem.
Mindég ezt hajszoltam,
Mindég úgy vártam,
Hátha egyszer kopogtat,
Akár egy csillag felvillan,
De kihunyt, mielőtt a lángja
Erőre kapott volna, hamu
Maradt utána és pernye.

Ismét eltelt egy év,
A számok hangzatosan,
Durván újra lesújtanak.
A tortámat magam sütöm,
Gyertyáim magamnak raktam.
Kell tűzijáték mellé, mert szép,
Mert olyan, mint a kéklő ég,
Színes, ezüstösen, pattogva ég,
Akár annak a lelke, akié.

A tükör hazudva kacag,
Azt mondja rám, szép vagy,
Pedig csak a tükörkép csal,
Minden körülöttem kihal:
Szerenádot mond az éj,
Nefelejcseket imádkoznak
A csillagok, a Hold, a Nap:
És mindenér’ hálát mondok:
Hisz’ csak nekem adta az ég…
Mit várok más boldogságot?
Istenem, látom, mikor felhős,
S azt, ha mosolyog a horizont.
Érzem a nyár melegét bőrömön,
Azt is, amikor a hajnal pirkad,
Mert érezni lehet a lágy zenét,
S érezni, amikor a hó olvad.

Ismét eltelt egy év…
Vajon lesz-e holnap?
Holnap is kék lesz-e az ég,
Vagy csak feledni akarom,
Kitörölni mind a múltat?
Vagy tán látni szeretném,
Amint az est befed majdan,
Egy sír mélyén? És holnap?
Holnap virrad egy újabb nap,
S vele együtt kelek fel én.
Már nem akarom tudni, mi volt,
Miért virradt oly sokára az éj.
A lényeg, hogy ma kisütött a nap,
Egy percig boldog voltam, mikor a
Gyertyám lángra lobbant, s éreztem,
Nézni kell, nem sokáig tart e kép,
S közben gyönyörű kék volt az ég.


Vissza a lap tetejére



Tündérek-démonok


jó lenne olykor tündérré válni
de félő hogy nincsenek tündérek
az ember magának jót képzeli
mikor körülnéz rosszá lesz minden
hát álmodni szeretném a démont
kivel éjjel hadakozni lehet
maradjon kék odafent az égbolt
mikor remegő szívvel ébredek
maradjon bennem fekete démon
nem engedem ki megküzdök vele
az angyalok és tündérek itt lent
a nappalban járjanak csak velem
hintsék széppel be a rút világot
háljak a rosszal éljek a fénnyel
hadd álmodjam a tébolyt magamnak
reggel áldás mások életében
és ha élnek tündérek a Földön
akkor azt láthatóan éljem meg
legyek angyallá a földi létben
és küzdjek a rosszal éjjelente meg


Vissza a lap tetejére



Mi tegnap volt


Mi tegnap volt, már nem számít,
S te, csak élj a mának.
Hidd el azt, hogy nem hiába volt
Illata a sok virágnak.

Mi tegnap fájt, hadd múljék,
Ne törődjél mással,
Csak azzal, hogy a nap neked kél,
Vele lesz ébredésed mára.

Mi tegnap volt, csak álom volt,
Akkor is, ha fáj még.
Akard az életet, ha rossz lesz is,
Benne magadat akarjad látni.

Mi tegnap volt, mára nincsen,
Elmúlt a köd, kisütött a nap.
Mi tegnap volt, az is kincsem,
Ládikájában Én vagyok az arany.


Vissza a lap tetejére



Korai öröm


Világgá kiáltom, halld meg nagyvilág!
Nyílik kertemben az első hóvirág:
Barkázik a fűz, mosolyog az ég is,
Űzi a telet csicsergő veréb is.
A cinkék összegyűlnek sorakozva,
Várják a gazdát, jön az magot hozva,
Jelezvén: korai ez a nagy öröm,
Lesz itt még tél... és lefagyhat a köröm...
Ám a szív nem játszik, az vibrál egyből,
Amikor madárszót hall meg a kertből.
Menne a láb, dolgozna a kéz ismét,
Kicsit derülne, máris felébrednénk.


Vissza a lap tetejére




A teljesség


A teljes áloméletre vágyom,
Míg odabent megéget lángom,
Hogy lehessek dalnok a világon,
És itt kint úr gondolatomban.
Hadd járjam el utoljára nászom,
Miközben bennem él a végtelen,
Akár egy tündér a májusi fákon,
Minden kérdést takaró félelem.
Az esőben, pőrén úgy táncolnám,
Akár egykor tették szépséges nimfák…
Ezüst cseppekkel felhőkben járnám
Szédületes iramban, a Zorbát.


Vissza a lap tetejére




Játszani kellene


Játszani kellene, gyermekfejjel élni világom,
Mitől lett ilyen bonyolult, már jómagam sem látom.
Fára mászni kéne, cicázni ezernyi veszéllyel,
Ostorral csattogni, nem törődve intő beszéddel.

Gyermekkorom elszállt, és helyette nem maradt semmi,
Mi akkor játékkal megszépült, elmúlt valamennyi.
Boldog lehetnék, hiszen ma minden feltétel adott,
De elmúlt, mi adhatott volna valós vigaszmagot.

Az élet halad, s egy percre, ha néha megállok,
Érzékelem, hogy elvesztettem minden féltett álmot.
De aki gyermekként mindig csak tisztaságot látott,
Bagolyszemmel nézheti ma az egész nagyvilágot.


Vissza a lap tetejére




A fény


A fény forrása őrködjön életemen,
Viselnem kell hatalmas felelősségét.
Csak félve és remegve nyitom ki szemem,
Mostantól csak világosság szórja békét.
A belső lény itt lakozik bennem mélyen,
Sokáig kerestem földi igazságot.
Milyen ostoba az ember, nem kell félnem…
Lelkemben lüktet, magának utat szántott.
A szépség szívemből tör elő és éget,
Melegség érzete tölti be testemet…
Itt volt, csak be kellett, hogy érjek,
Tudatlan parázsként kísérte csendemet.
Fiatalon sokat vágytam a sikerre,
Mennyi badarságot meg nem tettem érte,
S kerültem magaslatokra, amerre
Lánggal izzik a parázs, ferde tükörért.
Mától új penna kezemben, jeget oldok,
Már minden számít, mécs lettem, lángot hordok,
Parazsat szítok, örök vágyat és álmot,
A beteljesedett, kitágult világot.


Vissza a lap tetejére




Körhinta az Élet


Repülj, forogj velem, te drága játék,
Ki oly messze lengeted hajamat.
Ülök a lovacskán, és vele szállnék,
Ha lehetne, rábíznám magamat.
Átülni másikra, időm nincsen,
Ezen kell megoldani minden feladatom,
Mert hiszem, mert érzem, nincs itt a vége,
Amiért felszálltam rá, az előttem van.
Röpülj, édes élet, gyötörj bátran,
Édes-kesernyés íze a szánkban…
De hogy kell, azt érzem, röpülj hát velem,
Magasra szárnyalj, röptöd legyen létem.


Vissza a lap tetejére




Az öröm forrása


Az öröm itt lakozik mélyen bennem,
Csak tőlem függ az érzés elfogadása.
A világ értékeit hordom lelkemben,
E lakomára szólít invitálása:

– Fogadj be békével – biztatgat az Est.
– Hisz’ elhoztam neked gyönyörök táncát…
Mind tied, érte cserébe semmi sem kell,
Csak vessed meg békében szivárvány ágyát.

– Fogadj szeretettel – szólít a Reggel,
– Itt hozom karomban a napok lázát,
Magas hőfokon izzik, isteni keggyel
Vesz körbe, ha megéled az élet gyászát.

– Fogadj be méltósággal – szólít a Dél
– már megettem az idődnek legjavát,
Csak hidd vakon azt, hogy a Nap neked kél,
S majd ha lepihen, neked hozza álmát.

Mi lehetne szebb, mint örök körforgás,
Amiben egy, mégis minden az ember?!
Igaz öröm forrása tör fel, vándorlás,
Melynek hajóját nem mossa el a tenger…


Vissza a lap tetejére




Öröm imája


A teljesség örömével táncolom,
Magam járom magamnak Zorba táncát,
Nem vetem meg, a testemet ápolom,
Hisz’ nagyon szeretem látni a Máyát.
Világok ujjongnak gyönge szívemben,
Mindent szebben látok őszi színekben.
Segíts Végzet! Ne taszítsd el az árnyam…
Emelj fel, Szeszat, szép legyen a vásznam!


Vissza a lap tetejére




A boldogság kettős fája


Hol létem forrása tör a világra, áll két fa:
Az egyik szép zöld, olyan puha, akár a moha,
Abban van lelkem, teljes alkotóerejében,
A másik rőt, mivel a védtelenségem védem.

A zöld szeret bármit, amikor a keze alkot,
Örök törvény, mi a jóból áraszt örömhangot.
Míg a vörös csendre inti, életet varázsol,
Sejteti vétkét barnának ki sokat harácsol.

Ma is újra, csak a szépet állítja tükörbe,
Érzi, a bölcs vezeti kezét e furcsa körbe.
Egyik az élet, a mindent elfelejtő erő,
Másik az elfogadó, a megadó teremtő.


Vissza a lap tetejére




Együttérzés szigete


Az élet magján túl, hol még csak állat az ember
Megpihennék az együttérzés szigete mögött,
S e két lét között, melyre felérnem kellene
Vagy Te, az egyedüli múzsa, a felhők fölött.

Vágytam megújult szívvel, hogy egyszer megköszönöd
Mit érted átéltem, a kettőnk gondjai között.
Valami meghalt a világban, alszik örömöd,
Nem maradt más csak mag és állat, a sors üldözött.

Elengedem a zsinórt, lehessek újra gyermek,
Szállhassak sasként sziklájára egy magas hegynek,
Már csak ennyi a célom, de a szárnyam rég törött.

Strázsa helyett együtt érző szívvel eléd állni,
Égő zsarátnokként a magmával eggyé válni…
Hamvából utat vájni, de a tűz megkötözött.


Vissza a lap tetejére




Te vagy a világ - ciklus

válogatás

Vissza a vers főmenübe


Oktató *** Cserhát-művészkör *** Weblap sablon *** képkeretek