Tartalom

Dezső Ilona Anna:Kétségbeesés

Nagyrábé, 2016.04.21

ne hagyj magamra, az éjszaka ártó!
ölelj, ahogy csak bírsz útszéli álmom...
gyönyörű vagy, virágos kertemben
encián szirom. csavargó lelkem
testemben tartom, amíg csak bírom.

mellkasomban, zsebben tátong,
mint valami városlakó polgár
tiktakoló magányom... mindig hallom.
hajnalra úgy gyötör az álmatlanság,
akár a puha szőrbe kapaszkodó vágy...

verejtékem apró gyöngyként
pereg nyakamon. testem fáradt.
agyam szúrós tüskéi belém marnak;
csókolnak-e még felejthetetlen árnyak,
mielőtt a mindenség dalnokai elragadnak?


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 31

Nagyrábé, 2016.05.03

áruló volnék? épp most, mikor már minden olyan egész;
tisztán akarom látni azt is, ami nehéz...
hogyan préseljem át lelkemet egyetlen nyitott sejteden?
hallod a szelet? itt üvölt bennem, mit akar... rejtelem.
súg valamit... érted? nem lehet;
majd ha a tisztítótűzön átmegy, ha megszenved,
talán akkor nem fogy el kitartása,
túl a sötét tudatlanságán, előtte még tanulása.
mily szenvedéllyel szorítottalak magamba egykor,
féltem el ne hagyj, minden perced enyém maradjon!
minél inkább öleltelek, bőröm bőröddel vált eggyé,
magamba szívtalak, pokolian kívánatos estté...
váltam tükröddé, tűzzel fényezett ólomüvegen,
lettem ismeretlen tavaszi fuvallat, rekedten...
csak szeretetből pompázhat síron művirágcsokor...
ringatva alszik alant szülői aggodalom.
mézgából font mohakoszorút a megváltott vétek,
mint vörös agyagtégla kohóban, olyan a lélek;
aztán az álom testé vált, maradtam egyedül...
Uram! vágyom fényedet... reménytelenül.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Szökik a szeretet

Nagyrábé, 2016.04.22

ujjaim közül szökik a szeretet...
nyugtalan ritmust dobol a szív.
mint színes cukorgyöngyök olvadnak
a hangok, az éjszaka fura világba hív.
megfakult testben álmom illúzió;
elapadt könnynek nincsen íze,
se jövője, következménye nyilvánvaló!
nyakam minden izma összerándul;
győzelem a csók, sivatagban éledő kút.
tehetetlen kudarca ellenére
az ébredés mégis vigaszt nyújt!
sötét hullámvölgyből napra kimenni,
s várni a reggelt ismét, újra,
hogy cseppekbe mérje fájdalmait,
államon savas nyálat csurgatva
elfeledni ittlétem összes kínjait!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Már három éve (Születésnapod lenne...)

Nagyrábé, 2016.04.03

Napsugaras, gyönyörű nyár volt,
a szél mégis függönyt cibált,
s mint végrendelet végén a pont,
gyűrtem lepedődet lábaidnál.

Akartam látni árnyvalódat;
lelked pár perce tovaszállt...
Oly szép voltál, mint valaha,
nekem legszentebb Ibolya-virág!
Porhüvelyed mellé letérdelve,
csendben hagytam, hogy békét találj...

Sápadt arcodon a redők kisimultak;
vártam, még egyszer ölelj meg...
Úgy érzem, mintha tegnap lett volna,
pedig három éve siratom a végtelent...

Csókot lehelnék fáradt kezedre,
melléd bújva simogatnám arcodat,
gyűjtenék erőt a túlélésre,
magamba szívnám illatodat.
Hiányod sav, szétmarja belsőmet,
szívembe örök-gyászt égetett.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Unokámnak

Nagyrábé, 2016.03.25

simogató zuhany lobbanó lánggal,
olvadnak bőrömre boldogságcseppek;
elégedettség termi összes vágyam,
remények, kérések ma teljesültek.
mily nagy öröm legszentebb ajándékom;
kedves pillantása maga az élet...
apró, édes lényével teli álom...
mindent megkaptam vele, amit kértem.
egy éves lett, szeme huncutul nevet,
mennyi szeretet árad egy gyermekből!
így kaptak éveim ismét értelmet,
öröm csillan éjfekete szeméből.
mint víz sugarából előtűnő fény,
olyan ő a Jóistennek tenyerén.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Könny

2016.

Az új élet könnyviharban fakad,
a csók is könnyek sűrűjében ég,
könnyhullatás a derengő hajnal,
és könnyes szemmel köszön el a vég.
Bölcsességnek könnycsepp az ereje;
könnyeket fakaszt a tavaszi szél,
könnyben ázik a világ teteje...
Sűrű könnyben fuldoklik a remény.
Könnyel vallod meg szerelmes szavad,
könnybe burkolózik a szenvedély,
még a sikolyod is könnyből fakad,
hisz hallgat a szív, csak a könny beszél.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 26

Nagyrábé, 2016.03.21

Ha azt várod szóljak,
tudd, nem fogok!
Kezem tenyeredben pihen,
testem, lelkem, mosolyom...
Az idő nem áll meg, halad.
Emlékezésünk sebesen futó patak:
sok terv, illúzió, összebújás...
Karjaidba veszve hallgatlak,
amint felrovod a szakítást.
Nem ismersz, csak álmodtál,
s te sem voltál enyém soha,
erőltetett könnycsepp sorsunk
elfolyt mielőtt igaz lett volna!
Pedig akartam mindent,
helyette kaptam egy darabkát;
megsárgult mondat tölti meg
valamelyik könyvemnek oldalát.
Boldogságunk tovatűnt egyetlen perc alatt;
régi fénykép feledteti hiányodat.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Éjszakai árnyak II.

Szolnok, 2016.01.09.

kifeszített vásznon megjelenő képek,
dioráma selyemszálain pereg az élet;
hópelyhek súrolják szemüvegemet,
nyitott vagyok, most bármi bejöhet.
vékony zsinóron karcolt kalitkák,
alacsony mécsek arcom világítják,
apró maketté válik a világ,
lábam alatt roppan sok rothadt virág.
nosztalgikus sorban gyufás skatulyák...
fehér a táj, szürke az ég, kékül a bosszúság;

dobozokba bezárt életek,
jégvirágból nyíló ablakkeretek,
ócska függönyök dacosan lebegnek,
sötétítők mögött filmeket vetítenek.
zacskót cibál a zabolátlan tél,
ismerős dal szófoszlányát hordja a szél.
a gravitáció örvénye székem alatt,
megáll a film, a vászon szakad...
torzszülöttként táncol sötétben a vég,
pár sarokkal odébb szitál a jég.

tiktakol az óra, mutatóján szomorúság,
hólepte táj díszíti festett előlapját.
elveszett illúzió a teremtett világ,
ismeretlen rekviemet zizzen a vágy!
pesszimista konfliktus a képzelet,
katarzis a veszteség, köszönt a végtelen.
sisteregve csutorázik az árokpart árnya,
repedése megtelt vízzel, fagyhalál várja.
alig élt levelek aljában felhalmozva...
kaleidoszkóp az álom, papírba csomagolva.

piros fényében ég egy villanykörte,
ártatlanul leng, az éj őt is meggyötörte.
vértanúságot hal amott egy csillag,
porrá válik mire megvirrad.
az éjszaka múlóban, a sötét szenderül,
hangtalan csendben a fény felderül.
az égen villan írásvetítő fura árnya;
kitartás, ismétli, élvonalon járva.
átfolyik rajta fényes mézga viasza,
s mint jó itatóspapír, az indigót beissza.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Melankólia

2016.

Plakáton festett melankólia...
Neon fényénél gyötrődő magány...
Elveszett az idő, hiába várja
jégbe fagyva sok megtévesztett árny.
Hajnalra kifehéredik a hold;
mohát ölt magára elnyűtt fa kérge,
már nem könnyeznek mézet az akácok,
megcsillan a kert... az ősznek is vége;
tőzegillatba temetkezik minden.
Koldust űzhetnek így utcai hősök,
kik leszámolni készek félelmükkel...
Dérlepte tájba veszett gondolatok,
mint meszelt gerendában lyukat fúró
kellemetlen szúvak csak az évszakok.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 32

2016.05.10.

mondtad, nyugodjak meg, majd te tudod...
árva lelkem málló deszkapalló;
az idő, mint mohos fa neked dolgozik.
vágyom ölelésed, mennék át a másik partra,
ígérted, erős karod átragadna... elrohadt a komp.
vagy már nem tudod? kopognak! hallod?
lehullott márványlepled. nem haragszom;
sokáig vártalak ágyamon, miközben indák
és folyondárok szőtték be testemet,
s te verejtékem törölted... újak keletkeztek.
indulnék feléd... azt mondod nem létezel,
álom ez, mi megkísért minden éjjel?
hová lettek a violák? oly csodásan illatoztak,
pázsit közé bújva csalogattak... bedőltem nekik mindig.
hangyák szorgoskodnak lábam alatt, eltaposom őket,
kárminvörös sejtjeikből ezer sóhaj éled...
kínjukat üvölti a szél, viszi hozzád kérésüket...
szólj, hogy hagyjam abba!
szenvedélyes éjszakákon ne ítélj magányra,
mert nélküled elveszek...
kőmaszkod átszellemül, lesz belőle oltár;
bármi is voltál, megtanítottál hallgatni!
elégetted az összes búzatáblát, ami táplált,
hagytál belőle egy keresztet, azt is te viseled!
rajtam áll bosszút a bűn.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Kedvesemnek

2016.06.13.

hallani akarom suttogásodat,
mint szellőt a nyári hőségben.
mellettem tudni örökké melegedet;
eltűnni együtt a szerelem ködében,
osztozva rejtélyes magányodban veled,
s óvni minden rossztól, csak jó érjen.
örökre melletted maradva, beléd égve
tűzben edzett szenvedéllyel!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Gyertyát gyújtok

2016.06.30.

gyertyát gyújtok... hadd égjen,
tenyerembe olvadjon viasza!
mint szél kavarja a port, úgy éljen,
mosolya áldott fénycsóva.
az éjszaka széles vásznú film;
krétával rajzolt csillagok rajta,
benne egy alak kitárt karral hív,
serceg... pattan... lobban lángja.
szívembe éget rég nem látott arcot,
haldokló álmomból éled a hajnal...
homlokán mélyenszántó ráncok...
gondolatom füstben szálló karika.
a hold brokátba bújtatott vándor;
kelő nappal továbbáll minden csoda?


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Haikuk

2016.06.10.

bankszámla, stílus,
baráti ajtók nyílnak...
kialvó fények

lélegezz, álmodj!
végzeted így közeleg...
tegnapod éled.

ha megbántottad,
kérj tőle bocsánatot,
múlik bánatod.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:A kék lepke

2016.07.12.

szeretnék eggyé válni az éggel,
mikor színes felhői kavarognak!
gomolygásuk gondosan művelt éden,
öleljék meg zsibbadt tagjaimat!
lágyan ringatózva emelem kezem,
áldás az álom, elernyedt lábam
indulna, mikor mint ébresztő kolomp
furcsa árnyék vetődik vállamra...
a lilás-szürkés sárga égi vágyból
mélykék-szín világ omlik arcomra,
honnan érkezett az égi tünemény,
mely dimenzióból csöppent ágyamra?
hol imént még menedéket talált,
mint hajnali vágy, csillan testemen...
emléke lelkemet simítja át,
a lepke lebben, elillan csendesen;

s repül tovább...


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Mint mázsás terhet hordalak

2016.08.30.

memóriacellák, melyek üresnek tűnnek;
emlékmembránjuk elkísér egy titkos világba.
mint mázsás terhet hord agyam
minden molekulája!
sejtjeim eltelve veled... érted imádkoznak.
remények... hajnali villanások...
bár tudom, ez is elmúlik gyorsan,
csak a fény marad, edzője látásomnak!
honnan jöttél, ki vagy, Isten a tudója...
akarlak! kiált szívemnek titkos kívánsága.

álmok hullnak porba… kudarc volt a szerelem?
árnya mézédessé tett minden percem.
ha akarom fényt rá nem villant a hold;
amott, hol a nap kél, még látom a pillanatot.
ó, jaj, lassan delel... eltűnik minden vágyam,
szivárvány sem ölelhetne színesebben!
könnycseppé váltam, magába szippantott a föld;
jobbat ez életben még sem ismertem másat!
most, hogy öregszem megszépült a folt,
mit viselek vénülő szememben.

mosolyom kváliák súlyával terhes pont,
mint akkor, amikor feléd vezettek...
mielőtt még megfojtottuk a pillanatot;
súlyos szavak röppentek a végtelenbe.
pedig fontos volt minden élmény;
kettős látásom csak retinám tánca,
melyen a megtapasztalt különös fény
haláltusát vív a megszokással.
magamba fogadtalak, elnyeltelek,
mint örökkön örökké tartó élvezetet.

ablakomon kopogtat egy kopár ág,
rám vár... hisz a nyár már rövid úton jár;
közeleg színek varázsa, apró villanása,
utolsó csillogása megfakult lombjaiknak...
az élet törékeny kincs;
értékét csak a legvégén mutatja meg.
még ne menj el, még nem készültem fel rá!
itt hagyhatsz, szabad vagy akár az a falevél,
amelyik fáját épp most hagyta magára;
hiába siratja, e földön semmi sem örökkévaló.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 38

2016.09.21.

Úgy szeretlek te gyarló, romlott világ,
ahogyan csak nő imádhat férfit;
szívembe, mint odvas fába helyet rág,
sejtjeimbe zárva őrzöm végig.
Igaz szerelem ez, fáklyája éget;
parázsló pírja lobban arcomon,
tűzzel edzett körém acélvértet,
izzó magma világít utamon.
És én csak menetelek, folyton-folyvást,
lehunyt szemmel, beszorított szájjal,
porsorsomat elfeledve tehozzád
kegyes Idő, borítsad rám fátylad!
Keresem helyem, hátha megtalálom,
még mielőtt rám törne végső álmom.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Hazakészülök

2016.10.27.

készülök a nagy találkozásra!
haza készülök szüleimhez...
ez már nem olyan, mit régen vártam,
a domb teteje lett az otthonuk.
mégis nagyon vágyódom hozzájuk...
árva gyermeki léttel szomjazom;
nem érzed anyám, fáj hiányod,
apám sem mutatja melyik a helyes út!
készülök haza, koszorút fontam,
benne az elmúlt évi fáradtságom;
minden verejtékcseppem fekete gyöngy,
mi értetek hullt a káoszfodrába.
hazakészülök, vágyom a találkozásra;
megmarkolni azt a nagy követ,
melyre írva van, hogy mindenki lássa
miként pihen meg a szeretet!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Mindennek ára van

2016.11.08.

Mert mindennek megvan az ára!
Fizetni kell múló percekért!
Ajtómban nyikorog a pára,
rideg köd permetez rejtekén...
Nekem mégis szép, belőle lettem,
lánya vagyok a szürkületnek;
kegyetlen évszakban születtem,
anyám zúzmarába vajúdta testem!

Mennek a napok reménytelenül,
mint fatönkjei csupasz erdőnek,
úgy kuporodnak össze éveim
koronáik megsárgult keblében...
Ragaszkodom sötét árnyékához,
ahogy ág kötődik leveléhez,
mikor fagytól csilingelő szára
megtérni készül teremtőjéhez.

Szellemek, álmok, holdfényes égbolt,
haldoklik ismét a természet;
vele hanyatlott le ifjúságom...
Minden megváltozott körülöttem!
Arany levelek talpam alatt ismét,
szemem sarkában könny csillantja mását,
puha avarban lépkedni élmény,
kegyelemért koldulok, rejtsék ráncát.

Még csak szirmokban haldoklott a nyár,
napsugár aratott terméseket,
kényszermunkára volt fogva a vágy...
Érteni kell kifosztott szíveket!
Molyrágta keserű szenvedéllyel,
váratlan harag táncát járja!
Hosszúra nyúlt árnyak lengenek...
Megadom... mindennek megvan az ára!


Vissza a lap tetejére




Éjszakai árnyak II

válogatás

Vissza a főmenübe


Kortársaim *** Cserhát-művészkör *** Weblap sablon *** Képkeretek