Tartalom

Dezső Ilona Anna:Anyám

2015.05.23.

Anyámnál tisztább vizű forrás nincsen;
végtelen szeretet, melyben mártózhatom,
vadvirágok szirmán csillan verejtéke,
ha belsőmet szomj kínozza, megihatom.

Anyám a legédesebb vizű patak;
eső duzzasztja, mint anyatej a keblet,
igazabb, nemesebb érzést más nem adhat,
permetét lehelve gyógyszere lelkemnek.

Anyámnál hűsebb vizű folyó nincsen;
lágyan simítja nyárközepén testem,
féltőn óv, lábam tartja, meg ne csússzon,
elmossa előle az éles köveket.

Anyámnál kékebb vizű tenger nincsen;
szilárd szikla benne minden bejárt útja,
ha rossz vizekre evezek, figyelmeztet,
csónakomnak ütközik habos tajtékja.

Az én édesanyám felhők összes nedve;
tökéletes, mint a frissen lehullott hó!
Vigyázza sejtjeimet, hidegen tartja...
meg ne olvassza sok hamisan izzó szó!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 16

2015.06.25.

érints meg Istenem szívem közepén
hogy soha többé ne essek kétségbe
pilleszárnyat növesszél hátam közepén
hadd szálljak tehozzád gyötrelmemben
ne hagyj szomorúságban fuldokolni
túl sok a kísértés mi a földhöz köt
engedd virágom bimbóját bontani
legszebb szirmom lábad elé pörögjön
utamat mutatva mikor hozzád érek

tégy unokám szemének pillájává
hadd láthassam a világot úgy mint ő
hogy védeni tudjam őrangyalává
szerethessem bármikor ahogyan jön
s ha majd egyszer úgy rendelnéd
anyámhoz hasonlóan követnem kell téged
megmutatod nekem sorsom beteltét
el ne felejtsem mily csodás volt az élet
szorongatva gombolyagom utolsó centijét


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Beértek a miértek

2015.07.25

Miért is van úgy, ahogyan,
talán soha sem fogom megérteni;
szemhéjam lágyan simuló redői,
arcom éle nyakamat vágja, s a szám...
Az sem a régi, de ki érti,
ugyan ki veszi mindezt észre ma már?
A tegnapok káprázata álmaim harca;
lágyan ringó csípőm, kecses lábam,
mikor tűsarkúmhoz idomultan táncát járta,
büszke főfenntartás, elegáns ruha...
Számított is akkor, volt-e otthon
kenyér vagy szalonna;
csak a fiatalos külső,
a mámorítóan vékony derék...
Mi van ma? Úszógumi rám szorulva,
gyomromat töri jókora zsír-kerék!
- Sebaj -, gondolom, de nem igaz,
vágyom arra a testre, aki voltam,
lelkem épségére, gondolataim szépségére,
egyenes hátamra, míg nem volt hajóderék...
És még így is minden csak az enyém,
mikor felnézek, az ég ugyan olyan kék!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Lennék

2015.05.08.

lennék szikrányira apadt könnycsepp
szemed savójának csillogó gyémántja
haragtól izzó pupilládon ragyogva
hangsúlyoznám íriszed változó színét
mikor derengő hajnalok félhomályában
magad alá vetülő árnyékodon megpihennél

ha kipréselnél hunyorogva lelked kapuján
legördülnék arcodon bőrödet simogatva
ajkadat cirógatva egybeforrnék mosolyoddal
megcsodálnám álladon elterülő nyugalmadat
tudom mint minden a világon ez is elmúlna
letörölnél vagy csak úgy lehullnék a porba

ha lehetséges volna és teljesülne e vágy
nem siettetnél engednél időzni néhány percet
hogy magamba szippanthassam illatodat
mézízeddel eltelve mielőtt a föld elnyelne
belém fojtva szertefoszlott életemet
múltam harmatjának ragyogásával


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül-11

2015.04.11.

ó, te simán és selymesen ragyogó fény!
nappal barnára csókolod a földet...
tavaszi éjszakán gombot varrsz az égre,
úgy ragyogtatod akár egy gyémántot;
finomra csiszolod minden apró részét...
magaddal viszed életének kékjét!

ó, te csaló ábrándként sziporkázó fény!
de sok sajgó szívet törtél már össze;
csak könnyeit ne szárítanád közben,
mert az a földi halandónak fájó.
madaraid röpködnek, lidérces álmok:
magadba szippantod lelkünk örökre!

ó, te fény! - megmaradsz annak, aki voltál:
bántóan fölényesen tündöklőnek?


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 13

2015.05.09.

kezemben tartom a napot
őrzöm álmát fel ne kelljen
örökké tartson el ne menjen
magamra ó ne hagyjon soha
szótlanul figyelem a valóságot
maradjon olyan amilyennek látom
kicsinek fényesnek az élet csak álom
táncolni tanítson járja velem körbe
örömömben ritmusával eggyé váltan
tudom végül el kell eresztenem örökre
minden tökéletlen amire vágyom
kinő tenyeremből óriás lesz
lábujjhegyre állva követem oda
hová a mulandó nem ér fel soha
s hol eső utáni szivárványágyon
csak a legnemesebb égitest pihen


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Otthon voltam

2015.05.25.

magammal vihetem évszázadok illatát
méregzöldben pompázó hegyek színét
frissen virágzó akácok látványát
lelkemben őrzött arcok széltől edzett élét
örömünnepek zajos hangulatát
s mint itatós a tintát fakó sorok felett
szívták sejtjeim múltam összes képét
naftalinbűzös ruhák jutottak eszembe
mit vasárnap vettek elő sifon aljából
töltekeztem temető látványával
nemesen virágzó sírok színpompájával
árvácskák lengenek szüleim felett
domb tetején megálltam körbenéztem
lábam előtt úgy éledt a város mint régen


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Új nap

2015.05.26.

mint színház nehéz függönye
gördülnek széjjel a felhők
hívogatnak különös jellel csalogatnak
mögöttük fényesen csillog az éjjel
mennybolt alatt hasad a mindenség
horizont szélén hamuszín csipkék
ezerszínű bokrétát kötnek a tavak
hegyek idézik pipázva a múltat
s e káprázattól elkábultan
váratlanul akár egy szép királynő
úgy tűnik fel az új nap


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Születésnapodra - (férjemnek)

2015.06.13.

Mikor már az énem kiégni látszik,
néma pálcák a felkiáltójelek...
A betűk is a régmúltat köszönik,
és a soraim sem maguktól jönnek;
szívem egyre erősebben sír ismét,
súgja újabb és szebb gondolatait.
Repülni könnyebb lesz, magadhoz vigyél,
senki sem törheti ketté szárnyaim.
Ne hagyd abba, várjál meg, nincsen vége;
- boldogságom a te szemedből ered,
mert a világ kettőnkké, nekünk éled,
a nap sugara köt össze teveled.
Verseimnek minden szava, szépsége
rólunk szól, hisz benned éled a reggel!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 15

2015.06.16.

földig hajló fáim szabadok
varjak riadtan kárognak rajta
vihartól ijedt kertem jajong
a szél borostyánom leszaggatja
bánat és öröm váltakoznak
kibontott hajjal állok előtted
átadom magamat a gyásznak
nagy fájdalommal tölt el emléked
az ég dörög az ember csendes
esőben folydogáló remények
két világ peremén szenvedek
az egyik a menny másik az élet
nyár estjének zivatarában
fuldoklom virágom illatában


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Nyári nap

2015.07.31.

Széles mosollyal ébred a nap,
szívem melengeti szikrázó ragyogással,
s mintha zuhany alatt állnék,
elönti testemet forrósággal.
Behúznám függönyét, hogy senki se lássa
az idő vágta barázdáimat,
nemes aranyként magamon hordott,
korom minden egyes jegyét...
S miközben ilyeneket gondolok,
fölöttem egy pók hálót font.
Ereszemen koppanó esőcseppek
zárják le múltam, mindig is tudtam,
hogy mindez csak álom volt,
még a nyár szépségét is elmossa a zápor:
az eddigi pompát sötét lepel váltja fel.
Kedvem hozzá hasonlatos,
míg fénye cirógatott, jónak véltem,
s most, hogy beborult az ég, már látom:
régen elmúlt minden!
Csak emlékeim hevében gondoltam
a nyarat ugyan olyan szépnek,
mint tízen-, húszon-, negyven éve.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 17

2015.07.06.

vigyetek oda ahol a nap kél
simogassák lágyan lábamat a felhők
hol az álom valósággá szenderül
minden pillanata csoda legbelül
hol a Káinok békébe élnek Ábeljukkal
soha senki nem sír mindig mosolyog
mert van olyan hely tudom érzem
hol szeretet takarja az alkonyt
hajnalra az is feléled s párban a kikelettel
új útra indul együtt az emberrel


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:A gyász

2015.08.14.

A gyász nehéz virág,
illata a szívet facsarja...
Elkísér ama napig,
amikor remegő testedet
a szeretett emlék betakarja.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Köszönöm, hogy vagy nekem

2015.08.18.

Boldog vagyok, ha neked írhatok,
mosolyod megszépíti a világot!
Kéz a kézben veled sétálhatok,
arcodat nézem, s te arcomat látod.
Szemünkből egymásra csillan sorsunk,
hogy honnan jöttél hajdanán... nem számít,
mi mindig is egymáséi voltunk,
az összes sejtünk szerelemre vágyik.
Nem kételkedsz, ölelsz minden este;
erős emberem, védj meg napról-napra!
Kezedben tartod öreg kezemet,
életem aromáját tőled kapja.
Mint egy kisgyermeket úgy altatsz el,
ringatod testemet, csókkal becézel.


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Ismét ősz

2015.09.21.

Ablakomat kopogtatja ismét az ősz,
s hogy milyen lesz idei valója
nem tudhatom. Odakint fájdalom,
idebent csendes béke a jutalom.
Templomtoronyban konduló harang
jelzi a reggelt. Egy esőcsepp koppan,
párájától kint felejtett gyümölcs rothad;
életét adó fa karjából az alma puffan.
Virágaim hervadnak, akár napjaim,
bimbójuk emléke szívembe dobban...
Csokorba kötném együtt töltött időnket,
eléd dobnám, nagyvonalú vagyok;
hiszen évein rózsáiban neked nyílok,
még ma is minden egyes száradt ágon,
elaszott levélen a nap csak ránk ragyog!
Kegyetlen valójától rémült testem beteg,
hiszen úgy telnek az órák, a percek,
hogy már számolni sem merem őket!
Mit hoz a holnap, ha nem lesznek szirmok,
és pőre lelkek csikorogják az elmúlás hírét,
ha a fagyos huzat lábunk előtt söpri a port,
s már vakon keresem ajkadon utolsó csókod?
Kísérj végig utamon, el ne menj, itt ne hagyj!
Vállaltad, hogy kezedben tartod kezemet,
míg a halál eljön értünk és magával ragad!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Cím nélkül 22

2015.10.04.

mikor a tulipán ajkára fagy a csók
mert a zúzmarát rá idegen kéz hinti
senki sem inti s társa a pók bennragad
kétségbeesve nyitogatná szirmait
de rabságban tartja jókora jéglakat
ölelése ottmarad bibéje alatt...

mikor a tulipán ajkára fagy a csók
s mellette üres nejlonzacskót hord a szél
szépségében bízva még reménykedve kér
bátran könyörög holtnak vélt napsugarat
mert nem tudja, hogy számukra nincs menekvés
szabadságuk hervadással gyorsított vég!


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Haikuk

2015.11.09.

Ősz1

tőzegillatba
temetkezik az erdő
elkésett álom

Ősz2

Dérlepte tájban
eltévedt gondolatok
megcsillan a kert


Vissza a lap tetejére



Dezső Ilona Anna:Karácsonyi vágyak

2015.12.19

Valami egészen más világra vágyunk,
mohóságunk miatt nyugtalanok vagyunk;
vagyonra, teljesítményre, csodára várunk...
pedig csak egy csoda létezik, mi magunk.
Végig küzd az ember... évei apadnak,
vállán ólomsúlyú terheket cipel...
Imádja a napot, könyörög a holdnak,
pedig a szeretet együtt ver a szívvel.
A megfáradt ember nyugalmat keres,
gyakran fordul imáiban a jó Istenhez,
kér csendes zugot, ahol megpihenhet...
Pedig nyugalma csak belőle eredhet.
Az ember nagyon furcsa életet él,
a bölcsőtől a sírig mindig csak kér!
Nem elég semmi, míg a föld betakarja
a világ legértékesebb kincsét akarja!
Észre se veszi hatalmas ajándékát,
hogy nem csak szalmával telítették jászlát...
Fényes csillaggal együtt kisded érkezett;
dicsőség a mennynek! Jézus megszületett!


Vissza a lap tetejére



Cím nélkül

válogatás

Vissza a főmenübe


Kortársaim *** Cserhát-művészkör *** Weblap sablon *** Képkeretek